Merci után BMW - újabb projekt, amire költhetek

(Figyelem: ez egy kizárólag autós arcoknak született írás. A többieknek pedig csak egy túl hosszú, indokolatlanul részletes, enyhén öncélú agymenés. Ha mégis elolvasod, ne mondd, hogy nem szóltam.)

Hol is kezdjem? Hirtelen felindulásból néhány talált fotóval meghirdettem a Bálnát Facebookon, még valamikor az újév, erre pár órával később bejött egy pacák, és a kezembe nyomott ezerötszáz eurót foglaló gyanánt. Bumm. Ennyi volt. 

Percekig csak bambultam magam elé üres tekintettel, hogy… hát akkor ez elkelt baszki. A távozás pillanata, az utolsó kép, háttérben a Pözsi pihen:

Mire feleszméltem, ott álldogáltam bármiféle pénztemető nélkül, de még mindig büszke, háromszoros hobbiautó-gazdaként. Ezeket életvitelszerűen használom napi járósnak is, de lelkileg - egy magamfajta autóbuzinak - hosszú távon tarthatatlan az ilyesfajta állapot. Az egyik a Wrangler, ami gyakorlatilag egy új autó, és mindent megkapott már, ami ahhoz kellett, hogy hiba nélkül teljesítse a Bamakót, de a hétköznapok Budapestjén kényelmetlen, húsz litert fogyaszt, és alacsony tempónál az úthibákat sem dolgozza úgy el, vagyis elviselhetetlenül pattog.

Na, meg ott a Pözsó is, ami tavaly tette le névjegyét Gambia fővárosának padlaján, majd átautóztam vele fél Európát, egymásba zúgtunk, és olyan csodás emlékek őrzője lett, hogy egy gyenge pillanatomban megszavaztattam a követőimmel a vételt, és hát megvettem, azóta pedig csak még jobban belezúgtam, de napi járósnak… hát?!… csak elhasználnám és kihalna belőle a “fun” faktor. 

Már az európai szakaszon valahol Alicante magasságában:

Na, és a BMW.

"A" BMW.

Szögezzük le: az E46 tavalyi telepre érkezésekor - a tulajdonosa megválni kívánt tőle - még aktív bálnamentőként tündököltem a világinterneteken, vagyis eszembe sem jutott bármit megvenni. Helyette inkább a barátaimat nyomasztottam napokon keresztül, hogy tegyék meg helyettem, hiszen manapság már szinte nincs is ilyen állapotú ebből, ami ennyire megőrzött, így karbantartott, ilyen molesztálatlanul csodás. Ráadásul háromliteres benzines, vagyis a „kisemhárom” hatos, manuális váltóval, jól extrázva, szóval arra számítok, hogy idővel csak többet ér majd.

Törekvéseimet siker koronázta, amikor egy barátom végül az unszolásomra megvette, majd annyira megtetszett neki a BMW-s tetőnélküliség, hogy néhány héttel később beszerzett egy 35i Z4-et is, a 46 pedig újra eladó lett. Jajj, neeee! - de már késő volt rimánkodni, az égiek szerint is hozzám tartozott, ez volt az igaz út. 

Vagyis jelenleg egy Bamakón kívül szinte minden másra használhatatlan, ormótlan, sárga Jeep Wrangler, egy 2027-es Bamako Extreme-re – jövőre Elefántcsontpart a cél – alkalmatlan, negyvenéves Pözsó, és egy télre, cuccolásra, hétköznap a dugóban krúzolásra csak jelentős kompromisszumokal alkalmas, ám lelakásra érdemtelen BMW jelenti a flottát, illetve akkoriban még a Bálna is, amivel minden perc mámorító volt két pénzégető szerviz között kocsikázva. De hát ugye, utóbbi azóta elkelt, Hollandiába költözött. 

Íme a Dzsipó - aki még nem ismerné - és én:

No, de akkor mi legyen az aktuális pénztemető?

Motyogta fülembe egyre gyakrabban az a bizonyos belső manó, és nem is lehetett logikusabb válaszom, mint a BMW, ami állapotát tekintve amúgy sincs messze a tökéletestől, minden jel szerint pedig valódi future classic, bejártam vele tavaly nyáron fél Európát és idén is ő lesz a nyaralós verda. Nincs utólagos tuning, mindene gyári, nem volt törve, a vonalai szépen futnak, az alja is gyönyörű, szinte egész életében csak márkaszervizben járt, vagyis előttem is rendes gazdái voltak, nem csak elhasználó tulajai. 

De, lássuk csak, mivel állunk szemben. Kezdem a jóval:

A vászontető hibátlan, ami egy kabriónál kulcskérdés, a cseréje ugyanis nemcsak macerás, hanem kifejezetten költséges is. Ráadásul ha ezt évekig halogatják, beázik a kabin, ami idővel komoly károkat okozhat, és a jól ismert BMW-illatnak is búcsút inthetünk. Tehát az utastér összességében megkímélt és egyben van. Egyedül a soft-touch felületeken látható minimális kopás, valamint a bőr fotelek beszálló élein, ami mind a használat természetes velejárója, de ezektől eltekintve kifejezetten szép állapotú. 

A Garda-tónál 2025 nyarán:

A helyzet nem más a mechanika terén sem, legalábbis az elején így éreztem. Volt alatta egy sportdob, amit olyan gyorsan cseréltettem ki a hozzá kapott, tökéletes állapotú, vákumdobos gyárira, hogy már szinte nem is emlékszem a hangjára. Novothnak ezúttal is igaza volt, a gyári nyújt csak megfelelő folytást a motornak, valamint kis gáznál szinte hangtalan, ha pedig padlózom, nyit a dob és megjön a hangja. Tökéletes! 

A motor szépen járt, a futómű rendben volt, a fék fogott, az autó gurult, dudált, világított, hűtött, fűtött, egyedül négy új gumit kellett rá venni, meg egy kötelező szervizt elvégezni. Így autóztam vele végig Európát, na meg a 2025-ös nyarat, őszt, és telet. Végül pedig szerelem lett. Igazi szerelem.

Történet vége.

Ja, nem. Az mégsem én vagyok, ugyanis a helyzet korántsem ilyen rózsás, csak hogy a maximalista énemet is engedjük egy kicsit szóhoz jutni. Tolatáskor a hátsó fék valamiért üvölt, az összes nyereg pedig tiszta rozsda, az olaj itt-ott folyik, az első és hátsó lökhárítón is parkolási nyomok, a küszöb felső pereme a zsanér alatt mindkét oldalon karfiol, a kormány a naptól megégve, lekopva, a jobb első lámpán centis repedés, a szélvédőn sokmillió kavicsnyom, az alja koszos, a felnikről rohad a festék és szét vannak padkázva, az oldalán ajtórányitás horpadások, a gyári navigáció pedig pixelhibás, de ha jó lenne, ma már akkor sem érne szinte semmit.

A kormány teteje sérült, a bőr kopott és ócska - megérett a csere, irány Tárnok, az MMM Interior csapata:

Ezek a hibák a felhasználók javának kábé semmik, tudom, hogy nem is foglalkoznának vele, észre sem vennék és csak a szép, ezüst BMW-t látnák benne, majd használnák tovább nyugodtan, mielőtt eladják és újabbat vesznek, de sajni én nem ilyen vagyok.  

A kisagyamban egy szép, 2026-os kora tavaszi napon átkattant "A" kapcsoló, és eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Puszta, önös érdekekből ugyanis nem használhatom el azt, amit szeretek és autós arcként az autós társadalomnak is tartozom annyival, hogy nem lakok le egy ilyen csodálatos autót a hétköznapok Budapestjén. Vagyis a döntés megszületett: felújítom és óvott, szeretett “soha nem adom el” hobbiautó lesz belőle, a helyére pedig veszek egy napi rohangászós cirkálót, amit azóta már meg is tettem, de róla majd egy másik bejegyzésben mesélek majd.

Szóval, ismét nekiláttam a pénzszórásnak. 

A kattanást követő hetekről már csak emlékfoszlányaim vannak, ugyanis nemcsak elszánt, de türelmetlen is vagyok, vagyis azt akarom, hogy minden és azonnal, vagy a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljön. Az események hirtelen felpörögtek, és elsőként az Oszi Szinter-t látogattam meg a rom halmazállapotú - de legalább kerek - gyári, 17-es felnikkel, ahol profi csapat fogadott még a tavaszi őrültek-háza közepén is. Együtt kiválasztottuk a gyárihoz legközelebb álló színt és megdumáltuk a részleteket. Pipa.

Onnan pedig egyenesen Tárnokra hajtottam Zsoltiékhoz, az MMM Interior főhadiszállására, hogy megdumáljuk és ajánlatot kérjek az utastér részleges felújítására. “Minden legyen gyári, vagy ahhoz a legközelebb álló” kértem a mestert, majd megrendeltem elsőként a kormányt és egy pohártartót a gyári telefonos helyére, majd leszögeztük azt is, hogy július végén viszem az autót a nagyobb melóra. Várom! 

Hazafele pedig megálltam az OTT service-ben az M1/M7 kivezető alatt - ahol szerintem az ország legjobb futómű-rángató padja van - hogy megfejtsék, mi kopog elöl, meg írjanak össze minden olyan alkatrészt, ami fáradt és cserére szorul, hogy az autó úgy mozogjon végül, mintha vadiúj lenne. A helyzet pedig mint kiderült mégsem volt olyan borzasztó, ugyanis kizárólag a gyári gátlók csillapítását, meg két első szilentet listáztak, amiket azóta már mind kicseréltettem, de beállításra, vagy rendes próbakörre már nem volt időm, ugyanis a fényező hívott: most van hely, most hozd!

A terv náluk az, hogy ezüst révén az oldalát nem fújjuk - az ezüstöt szinte lehetetlen eltalálni - , de ott nincs is jelentős gond, amit nem oldana majd meg a “horpijav”, viszont a lökhárítókat muszáj kifaszázni, ahogy a küszöbök felső, belső peremét is, na meg egy nagyobb kavicsnyomot a balos vese alatti peremen. Két nappal később pedig már darabokra szedve láthattam a kocsit, amikor egy új fényszóró-mosó fedelet is bedoptam nekik a gyári, törött helyére. Ekkor vettem észre csak igazán, milyen rozsdamentes-is valójában a kasztni, nézzétek csak:

Jól döntöttem, ezt tényleg nem lett volna értelme elhasználni. 

Persze az elmúlt közel egy év sem telt tétlenül, ugyanis számos tömítést és motoralkatrészt is kicseréltettem a Bécsi úti Bavaria szervizben. Ők az egyetlen BMW-s társulat, akikre csukott szemmel is rá merem bízni az autót, ráadásul épp ott dolgoznak a Kraft szomszédságában több mint 40 éve, ahol Magyarország első BMW márkaképviselete nyílt valamikor a nyolcvanas évek végén. Nem találgatnak, nem próbálkoznak, hanem pontosan tudják, mikor mire van szükség, mi mit okoz, és mit mire kell cserélni. Nem a legolcsóbbak, de végül mindig megérik a pénzüket, mert a munkájukra eddig egyszer sem volt utólag panaszom. 

És kicseréltettem a szélvédőt is. Bár nem gyári került bele a Wallisból hétmillióért, hanem egy gyárival megegyező Saint-Gobain, ami épp a „láthatatlanságával” javítja jelentősen a minőségérzetet. Ezt egyébként nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki hasonló projektbe kezdett, vagy tervez belevágni, de semmiképp se vegyen kínait, mert nagy a minőségbeli szórás, és kár lenne néhány ezer forinttal olcsóbban megszívni, ha pont a sofőr előtt torzít egy tíz centis sávban. Szóval, haladunk.

Hogy mennyibe kerül ez az egész? 

Úgy nagyjából egy–másfél millió forintra számítok, de ebben már benne vannak az új, négyévszakos Michelin gumik, a hardtop tetőkárpitja, valamint az autó teljes, minden elemére kiterjedő detail-kozmetikája is: polírozás, utastér, kerámia, dobbetétek, minden. És hogy mikor készül el? Reméltem, hogy már tegnapra, de holnapig még tudok várni. Egy dolgot viszont még nem döntöttem el: az alját csak mossuk, szárazjeges tisztítást kapjon, homokoljuk, vagy mi legyen vele? Erre tippeket várok tőletek kommentben, kedves olvasók.

Na, most megyek, mert megérkeztek az új BMW felnikupakok a Novoth segítségével, na meg a nyomtávszélesítők is, már csak a hozzájuk való csavarokat kell beszereznem.

Side note: a futómű cseréjére azért is volt szükség, mert valahogy nem éreztem olyan játékosnak az autót, mint a 15 évvel ezelőtti E46 szedánomat, pláne kanyarban. Ennek egy része nyilván a magas önsúly, nagyjából 1600 kg, másrészt az azóta eltelt másfél évtized. Egyrendbeli Bilstein-tesztelés, hosszas olvasgatás és ős TC-s chatbeli brainstorming után végül arra jutottam, hogy sem sárga Bilstein, sem KW, sem egyéb sportfutómű nem kerül alá, hanem első körben inkább megnézzük, mit tud a cikkszám alapján is hozzá tervezett új szett. Ha ez sem elég, utána még ráérek foglalkozni vele. Most viszont, annak tudatában, hogy a 23 éves gátlók már a teljesítményük felénél jártak, teljesen biztos vagyok benne, hogy pont azt fogja tudni, amit várok tőle: feszes lesz, stabil, de nem zavaróan pattogós, és valamivel jobban is fog kanyarodni. Hamarosan kiderül.